Fáradtságos munka nap, mint nap leírni mindazt, amit érzünk. Nem csupán maga a tevékenység fárasztó, hanem be kell látni, nem kis kihívást jelen és nagy nagy bátorság kell szembenézni félelmeinkkel. Ami a vicces az egészben, h elsőre talán nem is érzed, h vannak félelmeid. Eldugtuk őket a napi rutin mögé, de jó mélyre. Biztos, ami biztos. Viszont az agyunk okos jószág, ám. Két oldalra játszik, csak hogy egyensúlyban legyen a mérleg.
Egyrészt, segít elnyomni mindazt, amivel nem mersz vagy nem akarsz szembenézni, másrészt viszont, mint egy ostor vissza-visszacsap félelmed elnyomott tárgya egy-egy rossz álom vagy más indokolatlan félelem vagy pótcselekvés formájában.
A felesleges evés is ilyen. Természetesen csak a túl sok vagy túl gyakori evés. Mindaz, ami a normáltól eltér.
Ilyenkor érdemes megkérdezni magadtól, miért is eszek?
Persze tudom, pont ilyenkor nem fog eszedbe jutni, h megkérdezt magadtól, így a legjobb tanácsom mára, h minden egyes evésnél meg kell kérdezni magunktól, h most épp miért eszek...
És tessék szisztematikusan válaszolni is. Ha napi 4-5-ször az a válaszod: "mert éhes vagyok!" Ez teljesen rendben van. A biztonság kedvéért azért kérdezt meg azt is magadtól ekkor, h mikor is ettem utoljára és mit, h meggyőződhess, h valóban indokolt az éhség, vagy csak megint feszült vagy, mert beszólt egy osztálytárs (erre most kicsi az esély, igaz :o), kollega, kedves családtag, vagy épp meg kell tenned valamit, amibe nem tudod hogyan kezdj bele :o)
Fogyókúra? Diéta? Meglátod kéjutazás a lelki tükörbenézéshez képest!
